Menü
A következőkben kísérletet teszek korosztályom – a 60-on túliak – belső rétegződésének újfajta megközelítésére, bemutatására. Azt nem állítom, hogy vélekedésem minden kritika próbáját kiállja, de mindenesetre nem hagyományos, megszokott állításokra fogok „vetemedni”, és tán szokatlan következtetésekre fogok a végén jutni.
Az idősekkel kapcsolatban használatos fogalmi kategóriák tárháza roppant szegényes. Nyugdíjasok, idősek, szépkorúak – nagyjából itt véget is ér az elnevezések sora. Pedig a korosztályos köztudatban itt-ott előkerülnek a címben foglalt megnevezések, bár azok tartalmát közel sem tudjuk pontosan meghatározni. Csak sejtjük, vagy még azt sem. Néha használjuk, vagy még azt sem. Pedig ha csak pár jellemzőjét tisztán látnánk a fent nevezett idős-kategóriáknak, még inkább világosan látnánk, milyen új szempontoknak van helye napjainkban a nemzedékem tagjainak tipizálására.
Az én szinonima szótáramban a lesajnált nyugdíjas „fedi le” a tartalmát. A fogalom elterjedésében nagy szerepe volt a korosztályunk jeles művész egyéniségének, Bródy Jánosnak, aki a nyugger életvitel sajátos megjelenítésével beazonosította: a nyugger az, akinek már nem igazán mennek jól a dolgai, képességei, lehetőségei behatároltak, környezete beskatulyázta, és ő ebbe bele is törődött, legfeljebb szerény öniróniával viszonyul a helyzetéhez, de lényegében nem akar/tud ezen változtatni. Ebből adódik a néha rejtett, néha nyílt önsajnálat, és a minél többször meghallgatott „slágerrel” elérhető azonosulás, beletörődés. Ezek vagyunk, nincs mit tenni!
nálunk kevésbé bejáratott fogalom, nem úgy külföldön. A második világháború utáni szűk két évtized szülötteit sorolják közéjük, nálunk nagyjából a Ratkó-korszak gyerekeit, akik mára a nemzedékünk derékhadát, számosságukat tekintve tömegeit alkotják. Azonban nem csak ez az időbeni meghatározottság kapcsolódik az elnevezéshez, hanem néhány komoly tartalommal bíró tulajdonság is: az én „fordításomban” egyfajta bűnös minősítés. A boomerek ugyanis idős korukra nagy befolyásra tettek szert – vagyonra, hatalomra, kapcsolatokra a politikában, a társadalmi életben, a kultúrában -, amelyekkel élve számos, a mai fiatalabb generáció által tévesnek, károsnak, veszélyesnek értékelt döntést hoztak, hoznak még ma is, aminek a következő generációk isszák meg a levét. Ők azok, akik nem tudják abbahagyni a befolyásukkal való élést, és ráadásul tudomást sem vesznek a „begyöpösödött, olykor szenilis” valójuk kártékony működésének következményeiről. Nagyjából ez olvasható ki a kifejezés külhoni irodalmából.
A seenager (senior teenager) épp ellenkezőleg, ő a nyerő. Mindene megvan, amire tizenévesként vágyott: lakás, autó, jogosítvány, havi biztos pénz, alkohollal is kiszolgálják a boltban, nem kell időre hazamenni, és még védekeznie sem kell a szexnél… Szóval jól megy neki, akár azt is mondhatom, mindene megvan ahhoz, hogy minőségi időséveket élhessen. Csak éppen irigyei is vannak, mellékes tényezőnek tartva, hogy megdolgozott-e mindezért… Én úgy látom, ez a három merőben eltérő, jól megkülönböztető karakter él köztünk, korosodók között. És azt állítom, hogy ez a három „skatulya” szabadon nyitva áll, bárki vándorolhat egyikből a másikba – már ha az idő korlátokat (ti. születési idő), és még néhány eleve elrendelt tulajdonságot nem veszünk figyelembe. Tiéd a döntés, tiéd a választás lehetősége, hogy milyen irányba mozdulsz el!
Két igazán fontos tulajdonsággal kell rendelkezni hozzá, pontosabban két magatartást kell tudnunk beilleszteni az életszemléletünkbe: 1 – hogy nem fogadjuk el, nem hisszük el, sőt tudatosan tiltakozunk az ellen a szerep ellen, amibe a környezetünk, a társadalom, olykor a családunk, a munkatársaink belekényszerítenek az életkorunkból adódóan, még akkor sem, ha untomiglan ezt hajtogatják, mondják, olvassuk, stb. – és hogy hajlandóak vagyunk a változás érdekében apró/ olykor nagyobb lázadásokba belemenni. A ránk rót szerepekbe belesüllyedni életveszély! Könnyű és egyszerű megoldás mindent a betegségre, az anyagi nehézségekre, megszokásra fogni. Azokon túl is van élettér, ahol megvívhatjuk a mi kis napi forradalmainkat, amitől az emberi méltóságunk, önbecsülésünk szintet lép. Ahogy egykori tanáromtól tanultam: nem az a kérdés, hogy fogoly vagy-e, arról van szó, hogy meg ne add magad! (NJGY)